oktatóink

Perecz Nikoletta

alapító, vezető oktató

Perecz Nikoletta, a MedAroma Massage Academy alapítója és vezető oktatója

Niki, a MedAroma Massage Academy alapítója és vezető oktatója. 7 éve dolgozik aromaterapeutaként és masszőrként, emellett több mint 20 éve oktat edzőként is és segíti az emberek fejlődését.
2024-ben az Év masszőre lett egy hazai versenyen és ezáltal képviselte hazánkat a koppenhágai Masszázs Világbajnokságon, 2025-ben pedig Elitt Szakmai Díjat is kapott. Négy éve szaunamesterként is belecsempészi az emberek életébe a kimagasló minőségű illóolajokat.
Azért hozta létre az iskolánkat, mert elkötelezett, hogy egy igazán jó masszőr ne csak technikát tanuljon, hanem tanuljon meg figyelni az emberre. Célja, hogy olyan szakembereket képezzen, akik magabiztos tudással, empátiával és a természet erejét is felhasználva dolgoznak.
Nála a képzés nem ér véget az utolsó tanítási nappal. Fontos, hogy minden tanulója érezze: van kihez fordulnia, számíthat rá a fejlődése során is, hiszen végigkíséri őket az úton, és segít abban is, hogy magabiztos, sikeres terapeutává váljanak a nála végzett hallgatók.

Perecz Nikoletta, a MedAroma Massage Academy alapítója és vezető oktatója

Dr. Koroknai András

óraadó oktató

Dr. Koroknai András reumatológus főorvos, a MedAroma Massage Academy óraadó oktatója

András, a Koroknai Medical vezető főorvosa, reumatológus főorvos, sportorvos, életmódorvos, jelenleg is az egészségügy területén dolgozik. Hisz abban, hogy a jövő terapeutájának komplex tudással és holisztikus szemlélettel kell rendelkeznie, hiszen az emberi test, lélek és elme egységét csak így lehet valóban megérteni és támogatni, ezért örömmel csatlakozott a hasonló hitvallással rendelkező iskolánkhoz vendégoktatóként.
Víziója, hogy olyan szakemberek kerüljenek ki a képzésből, akik tudományos alapokra építve, mégis holisztikus szemlélettel támogatják pácienseiket. Hallgatói naprakész, gyakorlatias tudást kapnak egy olyan oktatótól, aki a modern orvosi ismereteket és a természetes gyógymódokat egyaránt magas szinten képviseli.

Dr. Koroknai András reumatológus főorvos, a MedAroma Massage Academy óraadó oktatója

Sárosi Viktória

 oktató

Sárosi Viktória gyógymasszőr és testszobrász, a MedAroma Massage Academy oktatója
Viki gyógymasszőr és TestSzobrász, aki 2016 óta segít az embereknek visszatalálni testük természetes egyensúlyához.
Azért csatlakozott a MedAroma Massage Academy oktatói csapatához, mert hisz abban, hogy a tudás átadása ugyanolyan fontos, mint a gyógyítás.
Célja, hogy a képzéseken végzett masszőrök képesek legyenek a magas szintű szakmai és technikai tudás mellett empátiával, valódi odafigyeléssel és holisztikus szemlélettel támogatni vendégeik testi-lelki jóllétét.
A tanulók Vikitől nemcsak korszerű manuális technikákat sajátíthatnak el, hanem azt a szemléletet is, hogy minden ember egyedi, és a valódi segítség mindig személyre szabott. Hiszi, hogy a fejlődés egész életen át tart, ezt a szemléletet szeretné átadni minden hallgatójának.
Sárosi Viktória gyógymasszőr és testszobrász, a MedAroma Massage Academy oktatója